Székesfehérvár és a Velencei tó között, attól délre található Seregélyes, ahol „a Velencei tóból kifakadó mocsáros helyek" rónává szelídülnek.Magának a falunak a története a rómaiakig nyúlik vissza. A falu déli határában nagyméretû villagazdaságot, illetve ettõl nem messze kocsitemetkezés helyét tárták fel. A magyarság történetében eredetileg királyi birtok, ahol a fehérvári vár népei és királyi lovászok laktak.Oklevélben elõször 1258-ban említik Seregélyest, amikor Szolgagyõri Eunordi grófok elõdeit, nevezetesen Smaragd székesfehérvári prépost, királyi kancellár; valamint öccsei, Vilmos és Egyed grófok a zsámbéki monostort alapították, s Vilmos többek között Ságh és Seregélyes nevü földek és
legelõk felével adományozta meg.
Mûholdkép
Az adományt IV. Béla 1258-ban helyben hagyta. 1345-tol a XVII. század végéig a falunak több tulajdonosa volt. A török hódoltság korában Husszein Bin Abdullah timár javadalom birtokai közé tartozott. 1696-ban pedig már Zichy Pál birtokaként említik. 1735-ben épült a falu temploma, melyet 1792-ben átépítettek. A Zichy család 1821-ben építette a falu parkjában található klasszicista stílusjegyeket viselõ kastélyt. Az épülete valószínuleg Pollack Mihály tervezte, a nagyterem freskóit pedig Pich Ferenc festette. Az 1848-49-es szabadságharc idején Seregélyes felvonulási területként szolgált. A második világháborúig a falu élte csendes mindennapjait, a háború gyötrelmeibõl viszont bõségesen kivette részét. 1944. december 8-tól március 23-ig volt hadszíntér, s hétszer "cserélt gazdát". Legsúlyosabb harcok a németek utolsó magyarországi nagy ellenállása idején voltak. A háború és az újjáépítés után Seregélyes is fejlodésnek indult. Ez részben a mezõgazdasági termelés fejlõdésével, részben Székesfehérvár iparosításával hozható kapcsolatba. Ez utóbbi jórészt jelenleg is leköti a falu munkaképes korosztályát. Emellett a faluban sokan foglalkoznak mezõgazdasággal, vagy a visszaigényelt földjükön, vagy nagyobb gazdálkodó egységben.